Legyen szó nyaralásról, vagy üzleti útról, nem szeretjük az elvesztegetett időt. Kényelmetlen lehet az utazás, ha hosszú órákon át tart és a kapott szolgáltatások terén is kompromisszumokat kell kötnünk. Ilyenkor eltékozolt időnek tűnik minden perc, és nem ritka, hogy egy bosszúságokkal teli repülőút után fáradtan, kimerülten érkezünk meg a célállomásra.
Míg a diszkontcégek okkal szolgálnak rá "fapados" jelzőre, a nemzeti légitársaságok többsége tartja a kényelmi szolgáltatások magas színvonalát. A Qatar Airways ebben is kiemelkedő. Hitvallásában a biztonság mögött a kényelem áll a második helyen. Így garantálja, hogy elégedetten hagyjuk el a fedélzetet akár egy nyolc-tízórás repülést követően is.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/qatar_airways_boeing_787_dreamliner.jpg)
Budapestről Boeing 787 Dreamliner gépekkel juthatunk el Dohába,
és onnan további 110 úti cél irányába.
A World Airline Awards tavalyi rangsora alapján a világ legjobb légitársasága, valamint a „Közel-Kelet legjobb légitársasága” és a „A világ legjobb üzleti osztálya” cím büszke tulajdonosa. Az egyetlen légitársaság, amely a Skytrax nemzetközi szavazáson ötször is elnyerte „Az év légitársasága” címet, nem túlzás tehát azt mondani, hogy kiegyensúlyozottan és biztosan a legmagasabb szintű szolgáltatásokra számíthatunk. Különösen, ha Qatar Airways Business Class osztályán repülve kezdjük meg utazásunkat.
Magas színvonalon a magasban is
A Qatar Airways üzleti osztályának belső kialakítása, a magasan képzett személyzet és a legújabb technikai lehetőségek biztosítják, hogy egy üzleti út vagy nyaralás luxusélménnyé váljon. Egy hosszabb út esetében az egyik legfontosabb a repülőgépen rendelkezésünkre álló személyes tér nagysága. A Qatar Airways business osztályán erre sem lehet panaszunk.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/qatar_business_class_sleep.jpg)
Igényesen kialakított, tágas tér áll rendelkezésünkre. Ülésünket egy hosszú repülőúton is kényelmesnek fogjuk érezni, az állítható funkciók révén akár teljesen vízszintes pozícióba, ággyá alakíthatjuk. A tengerentúli éjszakai járatokon pamut hálóruha és fedélzeti papucs teszi teljessé a pihenést: minden adott egy igazán pihentető alváshoz. A modern LED-világítás igazodik időzónákhoz, így segítve, hogy kipihenten érjünk célba.
Kényeztetett érzékek
A Qatar Airways Business Class kulináris utazást ígér a fedélzeten. Díjazott séfek az arab és a nemzetközi konyha remekeit készítik. Ízlésünk, étkezési szokásaink szerint, vagy akár a vallási előírásoknak megfelelően választhatunk nem csak a főételek, hanem az édes nyalánkságok közül. A felszolgált ételekhez felsőkategóriás borok, koktélok járnak. Sőt! Tapasztaltuk, hogy kívánságunkra az itallapon nem szereplő koktélt is elkészítik számunkra, ha a szükséges alapanyagok rendelkezésre állnak. Minden üléshez tágas étkezőtér tartozik, így a felhők fölött is olyan, mintha egy első osztályú étteremben költenénk el ebédünket, vacsoránkat.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/qatar_airways_business_class_dining.jpg)
Nem csupán repülő étterem, de egy komplett szórakoztató központ is rejlik a Qatar Airways Business Class szolgáltatási csomagjában. Filmek, zenék játékok – az Oryx One rendszerben pillanatok alatt hozzájuthatunk az ízlésünknek megfelelő szórakozási lehetőségek bármelyikéhez. A hatalmas kétképernyős felületen több lehetőségünk is van a szórakozásra: például játszhatunk egy menetet addig, míg a másik képernyőn betöltünk egy filmet. A kommunikációs rendszer segítségével a munkánkkal sem maradunk le. OnAir mobilszolgáltatás, laptoptöltők, wifi-kapcsolat és kényelmes méretű munkaterület, ideális fényviszonyok teszik kényelmessé mindezt.
Oázis a reptéren: az Al Safwa First Lounge
A Qatar Airways központja Qatar fővárosában, Dohában van. Itt kapott helyet a minden kényelemmel felszerelt, igényesen kialakított lounge, mely bizonyítja, hogy a légitársaság a minőségi szolgáltatások tekintetében a földön is az elsők között van. Az Al Safwa First Lounge minden négyzetmétere átgondolt térkialakításról árulkodik, melynek egyetlen célja, hogy a gépindulásig is teljes kényelemben töltsük a várakozás perceit.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/qatar_airways_al_mourjan_business_class_lounge_doha_reception.jpg)
A dekoratív dizájnelemek, a lounge központjában helyet kapott szökőkút, az Iszlám Művészetek Múzeumából kölcsönzött műalkotások vizuális élménnyé teszik a komplexumot, amelyet a szolgáltatások széles köre és magas színvonala tesz teljessé. A 250 férőhelyes étteremben friss alapanyagokból készülnek az arab fogások és a nemzetközi konyha ínyencfalatai. Ha éppen wellness-élményekre vágyunk, ezt is luxuskörülmények között kaphatjuk meg, de egy mozit idéző médiateremben is múlathatjuk az időt, vagy exkluzív családi területen szórakozhatunk. Különleges élményt ígér a QSpa, egy kilenc teremből álló létesítmény, mely az összes érzékszervünket elbűvöli. Izomlazító kezelés, pihentető pezsgőfürdő vagy pedikűr, lazítás a pihenőszobában: a feltöltődés bármely formáját választhatjuk a várakozás alatt.