Bámulatos panorámában lehet részünk, ha lepillantunk a kis félsziget legmagasabb pontján álló Szent Eufémia-templom mellé épített harangtoronyból. Csaknem kétszáz lépcsőfokot kell megtennünk, mire felérünk a 63 méter magas épület felső részébe. Szinte a település kilátójaként is szolgál, ahonnan úgy tekinthetünk az óváros egymásba érő, vörösbarna-tetős mediterrán házacskáira, mintha kis makettek lennének. Aprónak tűnnek a kikötőkben ringó jachtok, s a hosszú móló is csupán egy csík a víztükör fölött. A torony tetején magaslik Eufémia szobra.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/rovinj_peninsula_aerial_view_lf.jpg)
A fáma szerint, ha a szél hatására a talapzatán elforgó alkotás a szárazföld felé néz, akkor eső lesz, ha Itália irányába, akkor napsütés. A harangtornyot negyedszázadon át építették, mire 1677-ben elkészült. Ugyanaz az olasz építész, Alessandro Monopola tervezte, aki a velencei Szent Márk-templomot is. Isztria legnagyobb barokk székesegyházaként tartják számon.
A legromantikusabb város
Nem véletlenül mondják, hogy Rovinj Horvátország egyik legmegkapóbb, legromantikusabb kisvárosa, az Adria ékszere, ahol érdemes eltévedni a keskeny, labirintusszerű utcácskákon.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/rovinj_old_town_restaurant_lf.jpg)
Színesre festett, díszes házacskái, palotái között vezetnek a macskaköves utak, s ha az olykor három-négyszintes épületek homlokzatai felé fordítjuk tekintetünket, gyakran láthatunk száradó ruhákat a házak közé kifeszített köteleken. Az utcákban kávézók, bárok, kis üzletek váltják egymást, festők kínálják portékáikat. Meseszerű világban bóklászhatunk. Valahová aztán majd csak kilyukadunk a sikátorból, többnyire a tengerhez. A szinte mindenhonnan látható Harangtorony iránytű számunkra. A mólón végigsétálva aprónak tűnnek az egymás mellett feszülő, kissé ferdén álló színes házak, mintha kissé imbolyogva, lépdelnének a tenger felé. A halászhajók naponta hozzák a halpiacra a tenger friss gyümölcseit, ha megmártóznánk, a fehérkavicsos partszakaszokat az óvároson kívül találjuk.
Természetvédelmi park ölelésében, a tengerparton
A gyönyörű óvárossal rendelkező Rovinjban érdemes tengerparti szállodát választanunk. A mediterrán éghajlat már májustól vonzza a turistákat, a tenger már koranyáron kellemes hőfokú, ideális úszásra, felfrissülésre.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/maistra_mulini_hotel_pool_view_lf.jpg)
Az egyik legjobb választás a nyüzsgő középkori óvárostól pár perc sétára található ötcsillagos, – kizárólag 16 év feletti vendégeket váró – felnőttbarát Hotel Monte Mulini. A természetvédelmi park ölelésében, közvetlenül a tengerparton fekvő szállodakomplexum 112 kényelmes szobája és lakosztálya közül választhatjuk ki a számunka legmegfelelőbbet. Valamennyi a tengerre, a medencére vagy a fenyőerdőparkra néző erkéllyel rendelkezik, a csendről és nyugalomról a környező mediterrán kertek gondoskodnak. A szobákban légkondicionáló, ingyenes wifi, műholdas tv, minibár van, a fürdőszobákban zuhanykabin áll.
A Lone-öböl kristálytiszta vizével körülvett strand ideális a napközbeni kikapcsolódásra. A prémium napágyak, napernyők, törülközők a szálloda vendégeinek térítésmentesen állnak rendelkezésre. A frissítőkről, a könnyű koktélokról a Mulini Beach Bar gondoskodik. A sportos kikapcsolódást kedvelők kajakot és SUP-ot bérelhetnek, a tükörsima víz csobbanásra, úszásra, evezésre csábít. Ha nem a sós vízben akarunk megmártózni, akkor kipróbálhatjuk valamelyik édesvízi kültéri medencét a négyből. Pezsgőfürdőzni a beltéri medencében tudunk.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/maistra_mulini_lobby_lf.jpg)
Elvonulhatunk az Art Wellness helyiségeibe is, ahol szakavatott kezek segítségével a természetes és gyógyító összetevőkre épülő kezelések során lazulhatunk el. A hétszáz négyzetméteres spa komplexumban többfunkciós terápiás szobák állnak rendelkezése, masszázsokhoz, testkezelésekhez, arcápoláshoz, a manikűr és a pedikűr számára. A szálloda vendégei igénybe vehetik a szomszédos Hotel Lone wellness- és spa központjának szolgáltatásait is.
Fine dining ételszínház
Ha hangulatos helyen szeretnénk elkölteni vacsoránkat, több vendéglátóhely is csábít a szállodában. Feltétlenül próbáljuk ki a Wine Vault fine dining éttermet. A boltíves, kőborítású falak, a bordó kárpitozású kényelmes székek már sejtetik: itt a bor és a művészet találkozik, s egyedi ízek várnak majd ránk. Mediterrán nyári estéken az étterem terasza csábít: több mint 320 féle horvátországi (köztük neves isztriai) és a világ minden tájáról származó bor neve sorakozik a borlapon, melyeket a hotel díjnyertes sommelier-jei választottak ki a vendégek számára.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/maistra_mulini_dinner_lf.jpg)
A Wine Vault séfje büszke arra, hogy francia konyha inspirálta egyedi hal- és húsételeihez számos friss, helyi alapanyagot használnak az olívaolajtól kezdve a szarvasgombán át, egészen a manduláig. Az ismert osztrák gasztronómiai magazin, a Falstaff is dicsérte, olyannyira, hogy a Wine Vaultot Horvátország egyik legjobb éttermeként értékelte. Az étterem csapata magát ételszínházként jellemzi, ahol az érzékeinket rabul ejtő fogásokat kínálnak mint a nyers garnélarák, burgonyahabbal és friss szarvasgombával, vagy fürjhústekercs fürjtojással, csicsókás rizottóval, sárgabarackkal és kecskesajttal.
20 fogás és Michelin-ajánlás
Ha este kimozdulnánk a szállodánkból, csak néhány percnyi sétát kell tennünk az óváros és a kikötő irányába a Maistra-csoport másik fényűző resortjáig, a Grand Park Hotel Rovinjig, hogy felkeressük a Cap Aureo Signature éttermet, amely a kiváló ár-érték arányt tanúsító Michelin-ajánlás mellett várhatóan csillagos elismerést kaphat a jövőben!
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/maistra_cap_aureo_signature_restaurant_lf.jpg)
Az szálloda ötödik emeletén található, üvegfalú teraszáról pompás kilátás nyílik a kikötőre, és az óvárosra, a dombtetőn a Szent Eufémia-templom Harangtornyával. Az étterem séfje Jeffrey Vella, aki messze földön híres zöldségalapú ételeket készít, a legjobb helyi alapanyagokból! Akár 20(!) fogásból álló degusztációs menü keretében kóstolhatjuk meg ajánlatait. Íme néhány ínycsiklandó fogás: görögdinnye carpaccio, cacio e pepe tintahallal, helyi „báránytúra”, Szent József-füge, nyári sárgarépa tatár kombinációja kaviárral és füstölt sárgabarackos savóval. Minden ínyenc ételhez egyedi íz társul – no és egy isztriai történet. A borlap hasonlóan magas színvonalú. Tapasztalatból mondjuk: ha esténket a Cap Aureo Signature-ben szeretnénk eltölteni, előtte nem árt asztalt foglalnunk.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/maistra_cap_aureo_signature_chef_lf.jpg)
Magyarországról Rovinj ma már könnyen elérhető, szinte végig autópályán utazhatunk. Budapesttől nem egészen hatszáz kilométeres távolságot néhány óra alatt leküzdve máris egy más világban találjuk magunkat. Ha valaki repülővel érkezne, a mindössze negyven percre található pulai reptérről a szálloda kétirányú transzfert biztosít vendégeinek.