„Táplálékod legyen gyógyítód!” – biztatott Hippokratész, az ókori görög orvos. Igazsága ma sem kétséges, hiszen szervezeted abból építkezik, amivel naponta energiát nyújtasz számára. Ha csupán éhséged csillapítása a cél, könnyen válhatsz jóltáplált éhezővé. Kalóriákban nem lesz hiány, értékes tápanyagokban annál inkább.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/healthy_food_or_not.jpg)
Az aktív, egészséges élethez ennél jóval tudatosabb étrendtervezés szükséges. Az információk elárasztanak, mindegyik táplálkozási irányzat hívei azt állítják, az ő kezükben van a megoldás kulcsa. Melyik utat kövesd? Ha bepillantasz a módszerek mögé, és megfontolod, melyik illeszkedik leginkább személyiségedhez és életmódodhoz, könnyebb lesz a választás.
„Csak húst ne!” – a vegetarianizmus
Fájdalmat okozni egy érző lénynek? Semmiképp! Így vélekednek, akik ezt az irányzatot lelki oldalról közelítik meg. Akik egészségmegőrző erejében hisznek, állítják, a húsfogyasztás elkerülésével számtalan betegség megelőzhető.
Az ovo-laktovegetáriánusok tejtermékkel, tojással egészítik ki a növényi étrendet, míg egy csoport a tojást is elhagyja. Egy lépcsővel feljebb lépnek az elkötelezett vegánok: az ő tányérjukon kizárólag növényi eredetű táplálékok szerepelnek. Fehérjeforrásuk a szójatermékek és a hüvelyesek, a zsiradékot olajos magvakból nyerik. Egyre több bizonyíték szól amellett, hogy ez az étrend csökkenti a daganatos megbetegedések, a diabétesz, a magas vérnyomás és a szív-, érrendszeri problémák kockázatát. A fokozott rostbevitellel megelőzhető a székrekedés, a nyers növények értékes vitaminokkal, nyomelemekkel látnak el. A túlsúly is ritkábban fordul elő. Gondosan figyelned kell azonban az ételkombinációkra, hogy a szükséges fehérjéhez hozzájuss: kitűnő párosítás a hüvelyesek gabonafélékkel. Ha nem vagy elég körültekintő a változatosság terén, könnyen felléphet a vas- és a B12-vitamin hiánya, de a cink- és kalciumforrásokat is fokozottan kell keresned. A szigorúan vegán étrend tervezésekor legjobb, ha szakember tanácsát kéred!
Összhangban a természettel – a makrobiotika
Mindenkinek az élőhelyén termő növények a legelőnyösebbek – hirdeti ez a táplálkozási elv. Így nekünk, a mérsékelt égöv alatt a gabonafélék, zöldségek, hüvelyesek, hazai gyümölcsök adják a legtöbb energiát. Ám nem mindegy, milyen arányban fogyasztod őket! A változatos gabonák – a barna rizs, a köles, az árpa, a hajdina és a zab – 50-60 százalékban, a hüvelyesek, mint a mungóbab, a fekete bab, a lencse és borsófajták 10-20 százalékban szerepelnek az étrendben. Ugyancsak ennyi fogyasztható zöldségekből, míg a gyümölcsök és diófélék csupán 10 százalék helyet kapnak. Kétségtelen, hogy a hántolatlan gabonák segítik az emésztést, kiegyenlítik a vércukorszintet, a hüvelyesek értékes aminosavakat tartalmaznak. Aki ezt a táplálkozást követi, sikeresen méregteleníti és lúgosítja szervezetét. Sokan számolnak be arról, hogy komoly betegségből épültek fel az étrend hatására. Sok új nyersanyaggal kell azonban megismerkedned, hogy ne alakuljanak ki hiányállapotok. A nyers gyümölcsök alacsony mennyisége nem előnyös, és a tejtermékek korlátozásával sem minden szakértő ért egyet. Ha kipróbálnád az étrendet, feltétlenül szerezz be erről szóló szakácskönyvet!
Helyes párosítások – a testkontroll
Tökéletes emésztés, megszűnő fáradtság – ezt ígérik a szétválasztó étrend hívei. A testkontroll alapelve, hogy bizonyos ételcsoportok nem kombinálhatók egymással, mert ekkor a különböző emésztőenzimek semlegesítik egymást, és erjedés, rothadás lép fel a bélrendszerben. Az időzítés is fontos: délig csak gyümölcs fogyasztható, mivel szerintük hajnaltól déli 12 óráig a kiválasztó funkcióké a főszerep, ezt segítik a gyümölcsök.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/body_control_diet.jpg)
Ezután is figyelned kell: fehérje- és szénhidráttartalmú ételek nem kerülhetnek egyszerre terítékre, mindkét csoport csak zöldségekkel társítható. Így minden tápanyag hatékonyan hasznosul, megszűnik a gyomorégés, a puffadás, és a kalóriák sem raktározódnak el. A kedvező tapasztalatok között első helyen áll a túlsúly csökkenése, de megnövekedett energiaszintről is beszámolnak, akik kipróbálták az étrendet. Ám nem mindenkinél válik be ez az út: ha délelőtt fizikai munka vár rád, nem biztos, hogy elegendő a gyümölcsreggeli. Egyes vitaminok csak egymással kölcsönhatásban szívódnak fel, ezzel a módszerrel ez nem mindig valósul meg. Az átállás sem bonyodalommentes: kezdetben alapos tervezésre lesz szükséged, amíg megszokod az ételkombinációk helyes alkalmazását.
Személyre szabottan – a vércsoport szerinti étrend
Vérünkben kódolt a helyes táplálkozás? Meglepően hangzik, de egyes kutatók állítják, hogy az evolúció során a négy vércsoport kialakulásában jelentős szerepe volt az étrendnek. Ha továbbra is szeretnénk fenntartani szervezetünk egyensúlyát, azt ajánlják, csak a számunkra megfelelő ételfélékből válogassunk. Milyen szempontok szerint haladj?
Ha „A” vércsoportú vagy, akit a földműves típusba sorolnak, legalkalmasabb számodra a növényi étrend. A húst és a tejtermékeket nem javasolják. „B” vércsoport esetén, akik a nomád jelzőt kapták, a kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozás szerint minden ételféle megengedett, kivéve a csirke, a mogyoró és egyes gabonafajták. Ha „AB” csoportba tartozol, aki szerintük a rejtélyes típus, étkezz naponta többször, de mértékletesen, és hagyd el a vörös húsokat és a babféléket. Míg ha a „0” táborát képviseled, te vagy a valódi vadász: a húsokból, halakból fogyaszthatsz bőségesen, gyümölcsökkel kiegészítve, a tejtermékek és a búza viszont ártalmas lehet számodra.
Az étrend hívei szerint így harmóniába kerülsz önmagaddal, kevesebb esélyt adsz a betegségeknek. A hatásokra azonban még nem született elegendő bizonyíték, és az étrend nem tér ki az élethelyzetek, testalkat és egészségi állapot szerinti különbségekre. Követheted, ha úgy érzed, a vércsoportod szerinti ajánlások megfelelnek ízlésednek, de tartózkodj a szélsőséges korlátozásoktól!