Spanyolország azon van, hogy ismét büntetendő dolognak bélyegezze az abortuszt. Ennek ára pedig valószínűleg az lesz, hogy női életek válhatnak áldozataivá az illegálisan vásárolt, egészségre veszélyes gyógyszereknek és a titokban végzett beavatkozásoknak. A törvényt a gazdagok egyszerűbben kijátszhatják, hiszen más országban biztonságos körülmények között végeztethetik el a beavatkozást, ám szegényeknek erre nincs lehetőségük, ami a családok növekedéséhez, majd további elszegényedéséhez vezethet. Spanyolország azonban nem az egyetlen, amely kötelezi a nőket arra, hogy legyenek bármilyenek a körülmények, hozzák világra a gyermeküket. A női reprodukciós jogot mindenütt a világon veszély fenyegeti.
Amerikában a helyi törvények megnehezítik a hozzáférést az abortuszhoz, és bizonyos „pro-life”-nak nevezett csoportok rendszeresen imádkoznak a klinikák előtt. Ezek az aktivisták sokszor még az ott dolgozókra is rátámadnak, amikor pedig az ima nem segít, a politikusoknál lobbiznak az ilyen „szentségtelen” helyek bezárásáért. Angliában egy úgynevezett „40 nap az életért” nevű csoport szintén abortuszklinikák előtt imádkozik a teljes nagyböjt ideje alatt. 2012-ben Írországban, ahol illegális az abortusz, a 31 éves Szavita Halappanavarnak azért kellett meghalnia, mert megtagadták tőle a beavatkozást, annak ellenére, hogy 17 hetesen elvetélt.
A társadalom mindig is megosztott volt, osztályokra tagozódott, de a nők valahogy mindig az aljára kerültek, rosszabbul fizetett munkára és a gondoskodó, háztartásvezető, gyereknevelő szerepébe kényszerítve. A 20. században azonban úgy tűnt, a dolgok megváltoznak. A nők dolgozni kezdtek, szavazati jogot nyertek, a válás könnyebbé vált, az abortuszt szerte a világon legalizálták. A férfiaknak nehezebbé vált, hogy a nőket mindennapi életükben zaklassák, és a nemi erőszak a házasságon belül is sok országban büntetendővé vált. A nők egyre inkább részt vettek a közéletben, a politikában, sőt Angliában 1979-ben nőt választottak miniszterelnöknek Margareth Thatcher személyében.
Több mint nő
A tények azonban most arra mutatnak, hogy 13 év alatt világszerte ismét csökkent a nők politikai képviselete a parlamentben. Nagy-Britanniában például a brit parlamenti képviselőknek mindössze 23%-a nő. Pedig a nők arányos részvétele a döntéshozatalban nemcsak a női egyenjogúság mércéje, hanem egyik fő garanciája is. A Magyar Országgyűlésben a női képviselők aránya tartósan alacsony, 10% körül mozog. A szakirodalom szerint minimum 30%-os női reprezentációs arány kell ahhoz, hogy a nőket inkább érintő témákban (családpolitika, segélyezési rendszerek, a gyes-gyed, egészségügy, az iskolarendszerrel és a gyermekek iskoláztatásával kapcsolatos ügyek, társadalmi egyenlőtlenségek stb.) jelentős változások történjenek.
Nagy-Brittaniában Harriet Herman a Munkáspárt helyettes vezetője többet tett az egyenlőség elősegítéséért, mint bárki az elmúlt években azáltal, hogy a vállalati bérkülönbségeket próbálta csökkenteni a nők és férfiak között. Jelenleg a bérszakadék 15,7%-ra rúg, és semmi jelét nem mutatja a változás.
Figyelemre méltó jelenség a nők ellen elkövetett zaklatás és erőszak is. Becslések szerint, ezek nagyon kis arányban válnak ismertté, mert viszonylag kevés esetet jelentenek be az áldozatok. Nagy-Britanniában a családon belüli erőszak mindössze 10,5%-a jut el a rendőrségtől az ügyészséghez. A nők egyharmada szenved el erőszakot az EU-ban a bécsi Alapjogi Ügynökség jelentése szerint. Kiugróan magas a nők elleni erőszak arány a skandináv országokban és Hollandiában, a legalacsonyabb (19-22%) Ausztriában, Cipruson, Horvátországban, Lengyelországban, Máltán, Spanyolországban és Szlovéniában. - írja a mandiner.hu
Egy 2014-ben Brüsszelben bemutatott tanulmány szerint 43 ezer megkérdezett nő 43%-a tapasztalt partnere részéről a pszichikai erőszakot, például azt, hogy a partner nyilvánosan megalázta, illetve erőszakkal fenyegette.
A képet a popkultúra is nagyban rontja. Az olyan ismert énekesnők, mint Miley Cyrus, szinte mindig félmeztelenek, a testüket pedig nyílt szexuális eszközként kezelik. Ha pedig a példaképek másik oldalát nézzük, Katalin, a közkedvelt cambridge-i hercegnő professzionális anya és házastárs, még soha nem volt igazi munkája, akárcsak egy 50-es évekbeli tisztességes feleségnek.
Fény az alagút végén?
Elenor Roosevelt egyszer azt mondta: „Jobb gyertyát gyújtani, mint átkozni a sötétséget.” Sokféle javaslatot lehetne tenni, mellyel ez a helyzet változhat, de talán a legfontosabb, hogy a nők belássák, feministának lenni nem rossz dolog. Nem azt jelenti, hogy gyűlöljük a férfiakat, és munkásruhába bújunk, miközben öklünket rázva gyalázzuk a világ igazságtalanságait. Feministának lenni ma mindössze annyit jelent, hogy felismerjük: a Föld számos országában a nők még mindig rosszabb helyzetben vannak, és változás nem érhető el anélkül, hogy ne lennénk tisztában a tényekkel.
Forrás: Partszélről a Fősodorba - Gender Mainstreaming Kézikönyv, A PécsiBölcsész 2013. október
