KRASZNAI MARIANN
Egy fiatal zenészlány, aki kifejezetten férfiak számára „fenntartott” hangszeren szorította maga mögé az erősebbik nemet.
PIAF! THE SHOW
Ötévesen már Edith Piaf minden dalát ismerte a ma még csak harmincéves Anne Carrère, aki műsorával most Budapestre is ellátogat!
LÉLEK
Valódi cél nélkül végzett tetteink lelki problémákat álcázhatnak. Erőltetett leszokás helyett az okot érdemes megtalálni.
VINCENT VAN GOGH
1878-ban Van Gogh egy nincstelen lelkipásztorjelölt volt. A mélyponton rajzolni kezdett.
A FEHÉR KIRÁLY
Dragomán György világhírű A fehér király című művének filmes feldolgozása egy disztópikus társadalom baljós képét tárja elénk.
ADOMÁNY
A segélyszervezetek munkatársai megkezdték a munkálatokat az árvíz sújtotta területeken.
GENERÁCIÓK ÜZLETBEN
Több mint negyven év következetes munkával, kitartással lettek az ország talán legismertebb autókereskedő családja.
TEHETSÉGEK ÉS SIKERTÖRTÉNETEK
Diákvállalkozóként horgolással foglalkozó saját cégét építi, amelyhez már befektetőket is talált.
FILM
Zsidó zenével körbefont térbeli utazás a lélek legmélyére, ahol a legfontosabb kérdés vár válaszra: „Ott vagy, ahol önmagad lehetsz?”
KÖNYV
A századforduló női sorsaiba pillanthatunk be A budapesti úrinő magánélete című kötet segítségével.
DESIGN
Varró Zoltán dizájner, belsőépítész művésszel könnyű, sőt örömteli beszélgetni: sugárzik belőle, hogy szereti, amit csinál.
RICHTER ANNA DÍJ
Űrutazássá váló sugárterápia, influenszerek a véradás népszerűsítésében. Fantasztikus ötletek valósulhatnak meg a magyar gyógyszercég jóvoltából!...
A Mystic Nails közel két évtizedes története az ápolt körmök iránti szenvedélyről szól. És persze egy család összetartásáról üzletben és...
LUXUS A LAKÁSBAN
A legnagyobb dizájnereknek kifinomult érzékük van ahhoz, hogyan csempésszék be védjegyüket és a nagyvilági trendeket otthonunkba!
ÉPÍTÉSZET
Az építészeknek, akárcsak más művészeknek, gyakran támadnak vízióik.
EGYEDIEN
Megyünk a budapesti Ráday utcában. Pontosabban Karcsi a kerekesszékével gurul.
SIKERESEN
Lám István már az egyetem idején kitűnt társai közül. Mindig is hajtotta az alkotási-bizonyítási vágy.
KEREKASZTAL
A La femme téli vendégei: Yalcinkaya Veronika, Pelsőczy Réka, Frei Tamás, Küllői Péter.
A múlton rágódunk, a jövőtől rettegünk, a pillanat teremtette jó dolgokra pedig már nem is marad időnk.
STÍLUS
Redizájn, hagyományos és letisztult formák ötvözete: Soós Andrea, egy új ékszerstílus megteremtője.
Változatok dohányzóasztalra
Pihenés a kertben
Moholy-Nagy László művei Fotográfus, festő, formatervező, a magyar képzőművészeti egyetem névadója.
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyreszóló ajándékkal.
újságíró
Művészeti főmunkatárs
főszerkesztő